Suttog a fény

Suttog a fény („Mit üzen a sír?” III/3.)

Mindent beborított az éj és a sötétség. A fény már suttogni is alig mer, megturt jelenséggé sorvadt a borzalmas, apokaliptikus állapotok között.

Az eroszak és a gyilkosságok mindennaposak. A vírusként terjedo skizofrénia olyan méreteket öltött, hogy jelenleg már több tudathasadásos sorozatgyilkos van a Földön, mint egészséges ember.

Egyvalaki van csak, akin nem fog a skizofrénia-vírus: egy tehetségtelen, névtelen író. O már gyermekkora óta mentális betegségekben szenved: Savant-szindrómája és hipergráfiája van. Ráadásul enyhe skizoid személyiségzavarral is küzd, mely azt jelenti, hogy csak bizonyos tüneteit produkálja a skizofréniának. Mivel kamaszkora óta részben már amúgy is ebben a betegségben szenved, így o nem tudja újra „elkapni”, tehát immunis a járványra.

Nemcsak nem hat rá a terjedo sötétség, de rájön, hogy talán megoldást is tud rá:

Tinédzserkora óta az a téveszme gyötri, hogy pókok beszélnek hozzá. Nem hálószobája sarkaiból, hanem villanykörtékbol. Úgy érzi, hogy bizonyos izzók fényét odabent élo pókok generálják. Ezek a világító, nyolclábú hálószövok pedig suttognak. Ohozzá. Utasításokat adnak az írónak, hogy miként állíthatja meg a pusztulást, hogyan akadályozhatja meg az éj továbbterjedését és ezáltal a világvégét is.

Vajon elég lesz néhány világító pók tanácsa – amelyek ráadásul csak egy skizoid téveszméjében léteznek – ahhoz, hogy megállítsák az élet és halál küszöbén már átlépett, odalentrol áradó sötétséget?

Felvehetik-e a harcot ezek a nemlétezo lények a nagyon is valódi, emberek keze által faragott rönkgyermekekkel?

Gyozedelmeskedhet-e a suttogó, kihunyóban lévo fény a tomboló, mindent elnyelo sötétség felett?

Egy kitalált mesében? Talán igen.

Na de mi a helyzet a valósággal?